„Ahhoz, hogy az ember üdvözüljön, a halálból az életre jusson, nem sokat kell tudnia.” Az egész keresztyén életet a Biblia tanításai alapján, röviden össze lehet foglalni. Ezt találjuk a Heidelbergi Káté második kérdésére adott feleletben. A kérdés így szól: hány dolgot kell tudnod azért, hogy boldogan élhess és halhass meg? Válasz: hármat. „Mily nagy az én bűnöm és nyomorúságom, hogyan szabadulok meg minden bűnömből és nyomorúságomból és milyen hálával tartozom Istennek e megszabadításáért?” Csodálatos e rövid összefoglalás! Vegyük sorba a három fontos tudnivalót: bűnös ember vagyok! Ha elismerem, ha nem! Ha pl. valaki beteg: fájdalma van, erőtlenedik beteg, ha elismeri, ha nem ismeri el, ha megmondja, vagy elhallgatja. Másik példa: ha valakire adósság maradt mert adósságot is lehet örökölni, adósságához újabb adósságot csinál, hiába nem akarja tudomásul venni számon kérik rajta. Ezért jobb, ha elismeri és rendezi adósságát. Az adósság példájánál maradva hallottunk egy olyan történetről, hogy egy testőr szolgálatának ideje alatt egy papírra felírta tartozásait és aláírta a listának: - ki fizeti ezt ki? - Közben nagy gondjában elaludt. Ezalatt az idő alatt kiment az ő ura az őrszobába és meglátta őrének az adósságlistáját, megesett a szíve és nevét aláírta ezzel a megjegyzéssel: én kifizetem! Itt el is érkeztünk a második nagy kérdéshez, a megváltáshoz. A mi kérdésünk is ez: mi módon szabadulok meg minden bűnömből és nyomorúságomból? Vagyis ki fizeti ki adósságomat? A mi Atyánknak is megesett rajtunk a szíve, elküldte Szent Fiát, az Úr Jézus Krisztust, aki golgotai kereszthalálával kifizette a mi tartozásunkat. Vérével aláírta adóslevelünket: Én, Jézus, kifizetem! Így írta meg ezt az énekíró: „Véres cseppjei testének, nékünk gyógyulást szerzének.” (440,2) Most következik az elfogadás! El tudjuk képzelni, hogy a példázatbeli őr nem fogadta volna el urának jótéteményét?! Mi elfogadjuk Jézus helyettes áldozatát? Higgyük el, szeret minket az Isten, visszafogad gyermekeivé! Amire mi nem voltunk képesek, arra Isten kegyelme elég lett! Egy másik énekben ezt így találjuk: „...színe elől a vétkem, örökre messze dobta!” Szinte természetesen következik ezek után a hálaadás! Ha tudatára ébredünk elveszett voltunknak, megtapasztaljuk a Megtartó kegyelmét és szeretetét, szívünk hálára indul! Szintén a Heidelbergi Kátéból vett idézet: