Az aratás és szokásai
Szerk.: Csernátony M. Á. 2005.06.23. 15:17
A gabonavetés az acatoláson kívül nem sok gondozást kívánt, legfeljebb a madarakat kellett ijesztőkkel távol tartani, ha már sárgult a gabona.
. A búza érésének szakaszait így határozzák meg: Szent-Györgynap (április 24.) táján szárba indul a vetés, májusban kihányja a fejét, Vid napján (június 15.) abbahagyja a növekedést, Péter-Pálkor (június 29.) megszakad a töve, ettől kezdve már csak érik, és lehet kezdeni az aratást.
Az aratás napját gondosan megválasztották. Új holdkor nem kezdtek hozzá, de Illés napját sem tartották szerencsésnek, nehogy a villám beléjük csapjon. Ha éppen péntekre esett volna az aratás első napja, akkor már csütörtökön levágtak egy kévére valót, hogy a szerencsétlennek tartott napon ne kelljen a betakarítás legnagyobb munkájához hozzáfogniok.
Az aratás egyik szerszáma a sarló. A sarlóval történő aratás többnyire asszonyi munka, férfiak ritkábban, inkább csak a legfiatalabbak és a legidősebbek vettek benne részt. Az arató egyik kezével a gabona szárából annyit fogott össze, amennyi a markában elfért, majd ezt alulról felfele irányuló mozdulattal levágta, és az előre kiterített szalmakötelekbe helyezte. A kévéket többnyire a férfiak kötötték be, és ugyancsak az ő feladatuk volt azoknak különböző méretű csomókban történő összerakása. A sarlós aratás különösen a múlt század elejétől kezdve egyre inkább háttérbe szorult, századunkban pedig már csak a peremterületeken, a hegyvidéken fordult elő szórványosan. A gabonavágásra szolgáló másik szerszám a kasza. De míg a fogas sarló kizárólag a gabona szerszáma, addig a kasza eredetileg a fű levágásának munkaeszköze. A magyar kasza 70–110 cm hosszú, kissé görbülő acéllemez, melynek egyik oldalán az orma, a másikon az éle fut végig. A nyele a vele dolgozó magasságának megfelelően 170–200 cm. A hegyvidéken egy, a síkságon két fogója van.
A kasza gabonaaratásra történő alkalmazására csak a XVI–XVII. századtól kezdve rendelkezünk adatokkal. Mint jobb és haladósabb munkaeszközt a XVIII. század végi, XIX. századi mezőgazdasági irodalom ajánlja. Ez időtől kezdve egészen háttérbe szorította a sarlót. A kaszával csak férfiak dolgoznak, míg a marokszedés az asszony feladata. A kévék bekötése, összehordása ismét férfimunkának számít.
Az aratás befejezése örömünnepnek számított, melyet a szokások és hiedelmek gazdagon átitattak. A magának arató család nem rendezett a munka befejezésekor különösebb ünnepséget, erre a szegényebbeknél csak akkor került sor, ha a munkát kölcsönös segítséggel végezték. Ilyenkor a megvendégelés kötelessége a házigazdáé a munka közben éppen úgy, mint annak befejezésekor.
|