Az Encsi Református Egyház és Gyülekezet honlapja
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főmenü
 
Encsi Református Újság
 
Ennyi az idő
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Képek
 
Látogatóink
Indulás: 2005-06-13
 
2011-től
 
2007-2009.
 
2010-től
 
Linkek
 
Egy kis nemzetismeret
 
Egyéb
 
Időjárás

 

 

 

Keresztyén világimanap 2011

A világon már 1887 óta tartják az asszonyok által kezdeményezett világimanapot, minden március első péntekén, csaknem 200 országban. Hazánkban 26. éve. Idén a „Hány kenyeretek van?” címet adták a szervezett imádkozásnak a dél-amerikai Chilében élő asszonyok. Március 4-én, pénteken, nők és férfiak, idősek és gyermekek együtt ünnepelték ezt a napot, imával, énekszóval, igemagyarázattal.

A nagyszerű ebben a kezdeményezésben, hogy nem halt el, sőt évről évre növekszik. Példa erre az is, hogy Encsen évek óta, Fügödön és Abaújdevecserben először tartottunk ilyen imaalkalmat. Láthatjuk, hogy nem emberi szándék csupán, hanem Isten áldása kíséri. 

E program elsődleges célja az ismeretátadás, ezáltal a közösségek megerősítése. E közben mindig megfogalmazódik, hogy egy nagy keresztyén család tagjai vagyunk, s bár nagyon különbözőek életfeltételeink és lehetőségeink, mégis ugyannak az Istennek vagyunk a gyermekei, aki az ő Egyszülött Fiát adta értünk. Épp ezért tudjuk egymást különbözőségeink ellenére is szeretni és egymás terhét hordozni.

Minden esztendőben egy-egy ország női bizottsága készíti el az imanapi liturgia anyagát, melyet megküld más országoknak. A 2011-es imaanyagot chilei asszonyok állították össze.

Mindhárom helyszínen úgy folyt az alkalom, hogy először vetített képek segítségével ismerkedtünk a számunkra kevéssé ismert Chilével. Fontos történelmi egyháztörténelmi és földrajzi ismeretekkel gazdagodtunk, betekinthettünk az ország múltjába, a jelen gazdasági helyzetébe, a családok, férfiak és nők, gyermekek mai életébe. Amíg a vetítés folyt, zenéjük is felcsendült. Sőt, nyelvükön is megtanultunk egy rövid éneket.

Az együttlét második részében a kapott füzet liturgiája szerint énekeltünk, imádkoztunk, olvastuk az Igét. Ezen a napon nem a lelkész volt az egyedüli megszólaló, hanem a jelenlévők valamennyien kivették a részüket a felolvasásból, a szolgálatból.

A „Hány kenyeretek van?” jézusi kérdés kapcsán, ami az ötezer ember megvendégelése előtt hangzott el, elgondolkodtunk arról, hogy nekünk hány kenyerünk van, milyen lehetőségeink vannak, amiket meg tudunk egymással osztani.

Jó volt együtt lenni, ismeretben gazdagodni, egymás iránti szolidaritásban, és közös hitünkben erősödni. Minthogy szándéka szerint az imanap ökumenikus, tervezzük, hogy jövőre meghívjuk a más felekezetekhez tartotó testvéreket is.

„Fogadd hálánkat Uram, fogadd hálánk, fogadd hálánkat Uram!”

 

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre